Krisztusfüzér - a Megváltó gyöngyei  
Jézussal imádkozunk:
elmélkedések
kattins a letöltéshezletöltés
 
   
Elmélkedések
  Isten-gyöngy
  Jézus örök isteni dicsőségében. A második isteni személy örökké élt. Dicsőségét megmutatta a színeváltozáskor, láthatta őt haldokolva István diákónus. Értünk, emberekért "hagyta ott" a mennyországot.  
  csend-gyöngy      Jézus titkainak megértéséhez a csendben történő Istenre hallgatásra van szükség (tarts egy kis csendet).  
  én-gyöngy   Emberi testet vett fel és megszületett Betlehemben. Gyermekként, fiatalként egészen a komoly felnőtt korig élte egyszerű életét. Hosszú idő volt, míg emberi értelme felfogta, hogy ki is ő valójában, ki is van ebben az "én"-ben!  
  keresztség-gyöngye   Megkeresztelkedésekor már teljesen világossá vált: én és az Atya egy vagyunk! És látja a megnyílt eget és hallja az Atya szózatát: Te vagy az én szeretett Fiam!  
  csend-gyöngy      
  pusztaság-gyöngye   De egész életét emberként kell leélnie: megtapasztalva, hogy mit jelen éhesnek, betegnek lenni… Sőt az emberi lélek sokszor jelent keserűséget, pusztaságot is.  
  csend-gyöngy      
  ráhagyatkozás-gyöngy  

Teljes ráhagyatkozásban él: én az Atya által élek, az Ő akaratát teljesítem. Édesanyja, Mária is ebben az Istenre-hagyatkozásban, lelki egyszerűségben élt.

 
  csend-gyöngy      
  szeretet-gyöngy   Határtalan szeretetét szemlélhetjük azok iránt, akik hozzá közel álltak:  mennyei Atyja, földi édesanyja, a "szeretett tanítvány", a kiválasztott tanítványok, és mindenki, akik hallgatnak majd szavukra.  
  szeretet-gyöngy   Szeretete nem ismer határt: ellenségszeretetre buzdít, és bármit elvállal az emberekért, akár a kínhalált is.  
  titok-gyöngy   Jézus az a valaki a világtörténelemben, aki a legtöbb embert elkápráztatta már személyiségével, tanításaival. Csak az nem csodálja őt, aki nem törődik vele.  
  titok-gyöngy   Emberi értelmünket meghaladja, hogy testi halála után hogyan tud mégis köztünk lenni: az Eucharisztiában csodálatosan velünk maradt és táplál minket.  
  titok-gyöngy    Oly sok mondanivalóm volna, de nem vagytok elég erősek hozzá, de majd a Szentlélek megvilágosít benneteket!  
  éjszaka-gyöngye   Meg kellett tapasztalni a gonoszság fájdalmát is: lelkileg és testileg szenvedett miattunk, végül a kínhalált kellett megízlelnie.  
  csend-gyöngy      
  feltámadás-gyöngye   Haza megyek! - el sem tudjuk képzelni azt a kitörő örömet, amit Jézus átélt, amikor visszatérhetett dicsőségébe! A feltámadás tudata adott neki erőt a fájdalom idején is.  
  csend-gyöngy      
           
  Fohászok
  Isten-gyöngy
  Krisztus-Isten könyörülj rajtam!  
  csend-gyöngy      
  én-gyöngy   Megtestesülésedet csodáljuk és hálát adunk neked!  
  keresztség-gyöngye   Te az Atya szózata, a láthatóvá vált Isten vagy!  
  csend-gyöngy      
  pusztaság-gyöngye   Ismered gyengeségeinket, erősíts minket!
  csend-gyöngy      
  ráhagyatkozás-gyöngy  

Rád bízom életem, te jobban tudod, mi kell nekem!

 
  csend-gyöngy      
  szeretet-gyöngy   Köszönöm a megszámlálhatatlan szeretet, ami életemben kaptam, köszönöm szeretteimet és egyházamat!  
  szeretet-gyöngy   Taníts meg jobban szeretni, mindenkit!  
  titok-gyöngy   Ültetsd bölcsességeidet szívembe!  
  titok-gyöngy   Leborulok Jelenléted előtt, táplálj engem!  
  titok-gyöngy   Küldd el Lelkedet, hogy vezessen utamon!  
  éjszaka-gyöngye   A fájdalmakban add, hogy érezzem: velem vagy.  
  csend-gyöngy      
  feltámadás-gyöngye   Az örök boldogság vágyát tartsd ébren bennem!  
  csend-gyöngy      
 
vissza